Blogverseny, illetve hová tűntem?

Sziasztok! Igen már régóta ígérgettem az új részt, de sajnos semmi időm nem volt megírni. Őszinte leszek, amint tehetem, azonnal nekilátok a rész folytatásának, addig is remélem még velem maradtok:)

Illetve helyezéseket értem el a "Stay strong" nevű blog által megrendezett versenyen, ami hihetetlen! Eszméletlenül örülök neki!






Sajnálom!

Szörnyen restellem, hogy még mindig nem került fel az új rész, de az a helyzet, vizsga időszakom volt és nem tudtam még teljesen befejezni az 5. Fejezetet! Megpróbálom mindnél előbb hozni és még egyszer sajnálom! 

4. Fejezet

Ő is sokat mesélt nekem magáról. Tíz évig boldog házasságban élt, de nemrég elváltak úgyhogy nem mennek jól a dolgai. Azt hiszem tetszik nekem.
- Igen, ez a lényeg, de valahogy nem tudom kiverni az arcát a fejemből. - kortyoltam bele a poharamba.
- Hogy is hívják őt? - kérdezte kíváncsian.
- Ivan Hassan - mondtam egyszerűen mire ledermedt. Most mi az?
- Nem sokat veszítesz rajta, már ha engem kérdezel. - vont vállat, tettetett szarkazmussal.
- Ez nem válasz a kérdésemre. - próbáltam komoly maradni, de igazából nagyon vicces látványt nyújtott, hogy egy felnőtt, komoly férfi, egy nála pár évvel fiatalabb és véznább fiú nevétől kap szívrohamot.
- Pár éve még jó barátok voltunk, de ha meghallgatsz egy jó tanácsot - tette le poharát az éjjeliszekrényre - ne próbálj menőzni neki, mert igazán ügyesen osztogatja a kártyalapokat. Ami pedig ezt illeti ne is bízz meg benne. Hisz tudod, sose mutass be kártyamutatványokat azoknak, akikkel pókerezni szoktál. - kacsintott, én pedig értetlenül ültem előtte.
- Most ezt hogy érted? - néztem bambán. Én sosem értettem az ilyen lírai, szövegeket. Én inkább egyszerű ember módjára szeretek beszélni.
- Ha nagyon kíváncsi vagy rá, hogy miféle ember ez az Ivan Hassan - forgatta szemeit unottan - akkor holnap reggel irány a kaszinó. - vigyorgott lelkesen.
- Holnap dolgoznom kell, egyébként is Clyde-ot még fel sem hívtam a maival kapcsolatosan, meg kellene beszélnem vele pár dolgot. - gondolkoztam el egy pillanatra.
- Nem a te gondod az ő gondjuk. - vont vállat, majd közelebb hajolt hozzám - Egy szabadnaptól nem dől össze a világ. - nyomott egy csókot ajkaimra.
- Egy, csak egy szabadnap! - mutattam nevetségesen s talán kissé részegen az említett számot mutatóujjammal.


Reggel első dolgom volt hazamenni valami tiszta ruháért, ami mondjuk egy kaszinóba is elmegy, de nem túl feltűnő.
- Mi a jó eget csinálsz te hajnalok hajnalán? - jött be a szobámba Gino, kopogás nélkül, így a frászt hozta rám. Ennek köszönhetően az ijedség hevében lefejeltem a nyitott szekrény tetejét, majd levágódtam az ágyamra, fájdalmasan nyögdécselve.
- Na jó most hívjam a mentőket, vagy pornófilmet forgatunk? Válassz, mert akkor gyorsan lerendezem és megyek vissza aludni. - magyarázta tök komolyan a baromságát. Már csak ez hiányzott.
- Most, hogy néz ki a fejem? - néztem rá, akár egy elmefogyatékos, az említett testrészre mutatva.
- Mintha egy hentes lett volna a plasztikai sebészed. - sóhajtott fejét rázogatva.
- Nem hiszem el, hogy több millió spermium közül pont te voltál a leggyorsabb! - vágtam hozzá egy párnát mire nevetni kezdett.
- Nyugi, apa is hentes, ezt bóknak szántam. - emelte fel a kezét védekezően, de még mindig jóízűen nevetve.
- Nincs időm most veled foglalkozni. - álltam fel az ágyról, majd sietősen zártam rá az ajtót.


Ahogy a kaszinóhoz érünk, a gyomrom valahogy kavarogni kezd és cseppet sem tartom jó ötletnek már kutakodni egy ismeretlen ügyfél után. Ez már régen nem az én hatásköröm. Közben talán attól is félek, hogy amit látok majd cseppet sem fog tetszeni, vagy talán megijeszt. Vissza kell fordulnunk.
- Meggondoltam magam. - torpantam meg a bejáratnál. Rob-ot nem igazán érdekeltem meghátrálásom, csak csuklómat megragadva húzott maga után. Nem igazán próbáltam tiltakozni ellene, nem akartam, hogy azt higgyék épp most sántultam meg vagy hasonló. Így csak kecsesen topogtam magassarkúmmal utána.
Nem telt sok időbe, hogy észrevegyem Ivant a pókerasztalnál. Reménykedtem benne, hogy mi nem odatartunk, de sajnos csalódnom kellett. Amint a két férfi észrevette egymást egyből kellemetlen lett a helyzet, hiszen feszült volt köztük a levegő. Ivan egyszerűen csal felállított két embert az asztaltól, így mi is helyet foglalhattunk. Ez elképesztő. Bunkóság a négyzeten.
Nem tetszett a társaság ami körülvett engem. Hol is kezdjem? Egy körülbelül ötven éves, szivarozó férfi, akiről süt, hogy csak felvág, de igazából csóró. Már csak le kellene tépni róla a zakót és a címkéjén ott állna "Made in china". Egy harmincas éveiben járó testvérpár, akiknek ugyan sok a pénzük, egy pillanat alatt elszórják az egészet. Rögtön mellettük következik az ártatlan kislány, aki úgy tizenkilenc éves lehet. Kíváncsi vagyok melyik testvér barátnője. Egy huszonéves, vörös bombázó, aki nyíltan flörtöl az össze férfival. Többekközött azt az elragadóan undorító pislogást sem hagyja ki, de olyannyira, hogy úgy néz ki mintha a hölgyemény most készülne elveszíteni szeme világát. Mit esznek ezen?
Aztán ki ne felejtsük a mellettem ülő férfit, aki szimplán csak fogadásból játszhat. Mellette pedig egy "befojásólható vagyok" fiatal férfi.
Kissé kellemetlen társaság. Na aztán ki ne felejtsem magunkat. Ivan, aki egy igazi tróger és láthatóan mindenki hallgat rá. Legvégül pedig Rob és én. Akármennyire is leszóltam az ittlévő embereket, pontosan ideillünk. Egy nagyravágyó huszonéves fiatal nő, egy nála legalább dupla annyi idős komoly férfival. Nem éppen van lehetőségem az ítélkezésre.
Egyáltalán én mit szervezzek ennek a milliomos bájgúnárnak az esküvőjére? Pókertortát? Mert az ugyebár még az eddig történtekhez képest is meghitt. Ki fogunk futni a szervezéssel az időből, emellett most nyugodtan dolgozhatnék és letárgyalnám az egészet Clyde-al. Úgy érzem ez csak időpazarlás.
Végszóra elindult a játék, Ivan pedig mint aki se hal, se lát.
Eléggé feltűnő lett nekem, hogy a mellette ülő nő, akit én simán elneveztem szemfényvesztőnek a sok pislogása miatt. Valahogy mintha közel állna hozzá, talán még hasonlítanak is egy kicsit. Nem volt szimpatikus, szinte azonnal vitába keveredett Rob-bal. Elég butuska lány.
- Ó, hogy ugráljam össze az ágyadat! - emelte fel a hangját szemfényvesztő, mire egy erősen elfojtott nevetés hallatszott el tőlem. Nem tudtam visszatartani, borzasztóan vicces volt, hogy egy ilyen óvodás "beszólásnak" sem nevezhető visszavágást alkalmazott. Azonban a mosolyom rögtön lehervad ahogy észreveszem Ivan dühös tekintetét. Ne már.

3. Fejezet

Mennyivel jobb lenne az élet férfiak nélkül? Lássuk csak. Engem nem neveznének rosszvérűnek, nem kellene egy ilyen lehangoló munkát végeznem. Kevesebb öngyilkos meg depressziós tinik lennének. Nekem nem kellene most ezen gondolkoznom, nem kellene diétáznom, meg sportolnom. A férfiak nélkül a világ teli lenne boldog, kövér nőkkel. Ez így lenne rendjén. Mostanában egyre hülyébb gondolataim vannak.
Az esküvők? Na az a másik kedvencem. A legboldogabb házasság, amit el tudok képzelni, egy süket férfi és egy vak nő között valósul meg. Az évek során volt időm kitapasztalni. Miután megházasodtál, már biztos nem fogsz félni a terrorizmustól.

Másnap

Az irodámban, tűkön ülve várom vendégeim érkezését. Már vagy 20 perce késnek, ami nagyon zavaró, hisz én mindig a pontosság híve voltam. Ha én pontos vagyok akkor ők is tiszteljenek meg ennyivel. Vagy tetszene bármelyik ügyfélnek is ha itt kellene csücsülnie miközben ő időben megérkezett? Lenne ma még más dolgom is mintsem őket várni itt. Igen, végszóra nyílott az ajtó.
- Megérkezett Mr. Hassan. - közölte Gina, egy munkatársam. De hogy érti, hogy csak ő jött?
- Engedd be. - sóhajtottam, majd próbáltam nyugodtságot színlelni az amúgy tisztára idegbeteg arcomra.
- Sajnálom a késést, de akadtak némi gondok. - magyarázta ki magát, majd kérdezés nélkül levágódott a kanapéra. Ki ez az ember és mit csinált Ivan-nal?
- Ugye nem vagy részeg? - ültem le meredten az én helyemre ami hál Isten jó messze volt az övétől.
Mindig is utáltam a részeg embereket. Nem csupán maga a tényért, hogy hülyeség, hanem inkább azért, mert elég rossz emlékeim vannak ezzel kapcsolatban. Sötét és nyomasztó emlékek amikre nem szeretnék kitérni.
- Csak egy kicsikét - mosolygott undorítóan. Mi ez a gyerekes viselkedés? - Tudod Clyde fél tőlem. Egy alkoholista barom vagyok, aki néha megveri őt, de attól még szeretem! - vágott szomorú képet egy sóhaj keretében. - a részegek és az őszinteségi rohamuk.
Mi a jó ég? Ez bántalmazza a menyasszonyát?
- Nem fogadok az irodámban részeg embereket. - álltam fel mire reflexből ő is így tett. Megijedtem.
- Ugyan kincsem, tegnap is láttam, hogy csak úgy epekedtél utánam. Mi változott meg? - nézett rám kíváncsian, miközben közeledett felém. Amikor már a hátam a falnak ütközött, összeszorítottam a szemem és próbáltam lenyugodni. Annyira dezsávű érzésem van.
Kezeit a két oldalamon a falnak támasztotta így mozdulni sem tudtam.
- Hogy mehet valaki hozzá egy ilyen seggfejhez? - néztem rá tettetett dühösséggel, ami igazából félelem volt.
- Úgy hogy szeret engem és én is őt. A szerelmesek összetartanak. - nevetett fel - S jól tudom, hogy te nem ő vagy, de talán ma veled is beérem, bár ez nem lesz ugyanolyan. - sóhajtott szomorúan a pszichopata.
- Vigyék el innen! Segítség! - kiabáltam torkom szakadtjából mire Ivan meredten és dühösen nézett rám mikor elhurcolták őt.


Egyszerűen el sem hiszem mi történt. A legkülönösebb talán az, hogy akármennyire rossz is amit Ivan csinál, még mindig vonzódom hozzá. Ő csak egy férfi akinek gondjai vannak és leissza magát a bűntudat miatt, hogy a nőt akit szeret, bánt. Nem tudom milyen gyakori ez náluk, de annyira nem is érdekel. Én sem vagyok jobb. Egy szórakozóhelyen ülve, férfiakat megszégyenítő gyorsasággal húzom le a feleseket. Be kell vetnem a bájomat és elszédíteni valakit. El kell felejtenem ezt a nős férfit és a múltból előtörekvő emlékeimet.
Felállva a bárszékből, az irányzatot egy talán 40 éves jóképű pasashoz vettem. Szeretek nagyban játszani.
- Szia szépfiú. - mosolyogtam és elkezdtem táncolni előtte a zenére, egy whiskis pohárral a kezemben - egyedül vagy itt? - tértem gyorsan rá a lényegre. Nem volt kedvem pepecselni. Ez nem az az este lesz.
Egy vigyor kíséretében magához húzott, majd elkezdte velem felvenni a ritmust. Ez egyértelmű válasz volt.
Ajkait keményen az enyémre tapasztotta. Hmm, alkohol, alkohol mindenhol. Úgy látom ez neki is egy hasonló este. Vágjunk rögtön a közepébe.
Mintha gondolatolvasó lenne, már húzni kezdett kifelé a tömegen keresztül. A parkolóba siettünk és hát amikor megláttam az autóját. Azta!

- Szóval kiderült, hogy egy seggfej. - vázolta le egyszerűen a helyzetet Rob. Irtó kedves ember. Én meg nem is értem miért, itt ülök a lakásában, az ágyán, az ő ingében és szinte az egész életemről beszámoltam neki. Persze a borozgatás nem maradhat ki. Ő is sokat mesélt nekem magáról. Tíz évig boldog házasságban élt, de nemrég elváltak úgyhogy nem mennek jól a dolgai. Azt hiszem tetszik nekem.
- Igen, ez a lényeg, de valahogy nem tudom kiverni az arcát a fejemből. - kortyoltam bele a poharamba.
- Hogy is hívják őt? - kérdezte kíváncsian.
- Ivan Hassan - mondtam egyszerűen mire ledermedt. Most mi az?

2. Fejezet

ajánlott zene: The curse
- Esetleg egy kicsit később nem lenne jó? - kérdeztem kellemetlenül, hiszen már borzasztóan zavart, hogy Ivan folyton rajtam tartja a szemét. Őszintén bevallom, hogy nagyon sok férfi megtetszett már nekem a munkám során, de neki van valami borzasztóan dögös kisugárzása ami egyszerűen ellenállhatatlan. Nem tehetek róla, ilyen vagyok.
- Mi szeptemberben elutazunk, úgyhogy csak augusztus végén jó. - vázolta fel a helyzetet Clyde. Ha jól emlékszem így hívják, mivel nem igazán figyeltem a nevekre, jobban lekötött ez a félisten, aki most épp velem szemben ül. A mellette ülő nőcske lenéző pillantásokkal ajándékozott meg engem. Hát nem csodás? Enyém a megtiszteltetés. Csak azt nem tudom, hogy most felrúgjam őt, vagy elesik magától? Sokak iránt érzek így, nem kell aggódni.
- Rendben, akkor majd valahogy megoldjuk. - vettem ölembe a noteszemet és felírkálltam a nevüket meg egy szerintem elfogadható dátumot - Augusztus 27.-éhez mit szólnak? - pillantottam rájuk érdeklődően. Kicsit úgy néztem ki, mint aki életében először csinál ilyesmit.
- Szerintem a tegeződés mindenkinek kényelmesebb lenne. - mosolygott rám Ivan. Hogy lehet valaki ennyire szívdöglesztő? Agatha állj le!
- Rendben, szóval mit szóltok a 27.-éhez? -  kérdeztem ismét, arra várva, hogy újból ő fog válaszolni, de egy nyikorgó hang hesegette el a rózsaszín felhőket előlem.
- Igen, az jó lesz. Ugye drágám? - mosolygott az említettre, miközben a hátát simogatta. Jézusom, ennek hogy lehet bedőlni? Ez annyira gyerekes. Felnőtt emberek vagyunk, miért nem viselkedünk is úgy?
- Tökéletes. - mosolygott vissza rá félistenünk. Ezek tényleg szerelmesek.
- Nos, az a probléma, hogy én ilyenkor már nem dolgozom - néztem a karórámra - esetleg visszajönnétek holnap reggel? Úgy nyolc körül. - tájékoztattam őket, talán túl kedvesen.
- Nem gond, akkor visszajövünk. - szólalt meg Ivan, mielőtt még menyasszonya kinyithatta volna a száját. Annak a nőnek egyszer kiütöm a fejét a fülei közül.
- Renden akkor mi megyünk. - pattant fel Clyde és húzta felfelé vőlegényét is. Hát ha olyan messze lakna, mint amilyen hülye, sosem érne haza.
Egy mosoly keretében kikísértem őket, majd visszatrappoltam az irodámba. Ez meg mi a fene volt? Holnap visszajönnek? Azt hiszem én holnap sajnos náthás leszek.
Ez az Ivan nevű fickó teljesen megőrjít. Még a vak is látná, hogy szerelmes a párjába, nekem pedig pont ezért van bűntudatom. Én sosem tudtam nem kimutatni ha tetszik nekem valaki, épp ezért fogalmam sincs mit fogok csinálni holnap.
Talán kicsit már túlléptem a hatáskörömön, nagyravágyó lettem. Mit képzelgek én itt más vőlegényéről? Én nem ilyen vagyok. Tény, hogy a "minden második jóképű férfit magamnak akarom" csoportot erősítem. De ő egy nős embernek számít. Erre még gondolni is bűn. Ki kellene ábrándulnom belőle hiszen ebben a másfél hónapban rengeteget fogom még látni őt. Ezzel a munkámat is veszélyeztetem.
Sokan meséltek nekem már arról, hogy az életben biztos lesz legalább egy olyan férfi akihez első látás után vonzódni fogsz. Nekem nem egy, hanem rengeteg ilyen férfi volt. De még egy iránt sem éreztem azt, hogy meg kellene ismernem. Nem volt meg az összhang, a szimpátia. Ivan iránt pedig megvan, s ez nagyon idegesít. Teljes ellentéte az eddigi férfi kalandjaimnak. Igen, egy igazi szipirtyó vagyok aki csak játszik a fiúkkal. Az öcsém csak sarkinak nevez, szégyell bemutatni a barátainak. Nem hiszem, hogy van joga így hívni engem, mert én nem érzem azt bűnnek, hogy egyszerűen nem tudok kötődni. Nekem nem megy.

A ház ajtaján belépve, lerugdostam magamról a cipőmet, majd az öcsém szobájához vettem az irányzatot. Amint benyitottam azonnal felugrott az ágyából és elém sietett.
- Na hoztál kaját? - tette össze két kezét és a nálam lévő zacskót fürkészte. Én azt hozzá vágtam, majd lepattantam az íróasztal előtt lévő forgószékbe.
- Emlékszel még tavaly nyárról Mr. Hassan-ra? - kérdeztem Gino-t, kissé hezitálva.
- Persze, mi van vele? - válaszolt kérdéssel, miközben tömte magát.
- Ma eljött hozzám az öccse. - haraptam be a szám szélét félve, mivel tudja ha valakiről beszélek neki, akkor az tetszik nekem. Amint meghallotta ezeket a szavakat, a szájában lévő étel visszaesett a karton tányérba és meredten nézett rám. Elég undorító volt.
- Viccelsz ugye? Vele még én is összejönnék. - nevette el magát. Nem értem honnan ismeri, de ha jóban vannak nekem végem, hisz a testvérem eléggé nagyszájú.
- Öhm, nekem még van pár elintéznivalóm. - siettem ki a szobából kellemetlenül, de félúton visszafordultam hozzá - Figyelj holnap ismét eljönnek hozzám. Vegyek fel valami szexit? Mondjuk azt a fekete csipkés ruhát? Abban intelligensek tűnök. - magyaráztam neki mire felnevetett.
- Abban a ruhában úgy kívánlak, mint mókus az erdőtüzet. - nevetett tovább hátra dőlve az ágyon, hasát fogva. Paraszt.
Az ajtót becsapva magam után, hagytam el a házat. Leültem a tornácon lévő hintaszékbe és gondolkozni kezdtem. Mennyivel jobb lenne az élet férfiak nélkül? Lássuk csak. Engem nem neveznének rosszvérűnek, nem kellene egy ilyen lehangoló munkát végeznem. Kevesebb öngyilkos meg depressziós tinik lennének. Nekem nem kellene most ezen gondolkoznom, nem kellene diétáznom, meg sportolnom. A férfiak nélkül a világ teli lenne boldog, kövér nőkkel. Ez így lenne rendjén. Mostanában egyre hülyébb gondolataim vannak.

Helló mindenkinek! Csak szeretném megköszönni a kommenteket amiket írtok nekem, mivel borzasztóan boldoggá tesztek vele! Úgy szintén azt is köszönöm, hogy már !19!  feliratkozóm van! Erre sosem gondoltam volna! Eszméletlen! Oldalt a menüsorban lehet szavazni, a számodra legszimpatikusabb szereplőre. Akire a legtöbb szavazat érkezik, azzal lesz majd egy külön rész (az ő szemszögéből) További szép napot!

1. Fejezet

Sokan azt állítják, hogy ha egy tanyán élsz, az életed móka és kacagás. Rám ez sajnos nem igaz, bár lehet bennem van a probléma. Még 25 éves létemre is a szüleimmel élek ami elég lehangoló azt nézve, hogy nem lehet magánéletem. A munkám az hozzám illő és jól megfizető, de nálunk a pénz nem beszél. Semmit sem érsz vele, ha milliomos vagy, bár odáig még számomra is hosszú út vezet.
Már hozzászoktam, hogy az emberek mindig nagyokat álmodnak, sokszor már túlságosan is. Mit is mondhatnék? Ehhez születni kell, hogy kezelni tudd a helyzetet másképp semmit sem érsz az egésszel. Esküvőszervezőként sokszor végig kellett néznem, ahogy az emberek izgatottan mesélnek nekem a fényűző, méregdrága tanyasi esküvőjükről. S mikor a nap véget ér, én hazamegyek és rájövök, hogy számomra ez nem biztos, hogy valaha megvalósul.
Épp az irodámban járkáltam fel-alá, mikor megcsörrent a telefon.
- Itt Agatha Allen, miben segíthetek? - kérdeztem már szinte monoton hangon. Mikor elkezdtem a munkát még szívesen elfecsegtem az emberekkel és próbáltam úgy beszélni mintha cukormázas vattacukorpalotában lennénk, de a végén már erre is ráun az ember és inkább csak robotol és jegyzeteli az időpontokat.
- Ó bocsánat, a mobilodon kellett volna hívjalak. - nevetett a vonal túloldaláról az öcsém, Gino. Nem a vérszerinti testvérem. Ez meg is látszik azon, hogy 21 éves létére még mindig kedvenc elfoglaltsága a videójátékozás. Ellenben én már 16 évesen részmunkaidős állást vállaltam. Hol itt a rokonság?
- Mit akarsz? - kérdeztem idegesen, hiszen tudtam, hogy általában akkor hív, ha kell neki valamit vinni otthonra.
- Éhes vagyok, hoznál valami kaját ha végeztél? - kérdezte aranyosan, mire a szememet forgattam. Ha valaki nekem azt mondaná, hogy egy felnőtt férfi pénz nélkül ül otthon és várja, hogy a nővére vigyen haza neki ennivalót én szemberöhögném. A szomszédok is sokat panaszkodnak Gino-ra, hogy túl sokat ül otthon. Szegényt leírják mint az áfát.
Már épp válaszolni akartam, mikor valaki kopogtatott az ajtón. Így is ideges voltam testvéremre, így inkább köszönés nélkül lecsaptam a telefont.
- Gyere! - szóltam hangosan. Nem udvariaskodtam, hiszen, tudom, hogy most épp nincs időpontja senkinek, így egy ismerős lehet az talán.
Hírtelen kinyílt az ajtó és két ember lépett be rajta. Egy körülbelül velem egykorú nő és egy harmincas éveiben járó férfi. Kissé elgondolkoztam és a noteszemet keresve beszéltem.
- Jó napot Mr és Mrs....- keresgéltem az időpontok között, de nem találtam senkit, akit mostanra vártam volna.
- Nincs időpontunk, a bátyám ajánlotta önt, neki is maga rendezte az esküvőjét, jó barátok. - szakította félbe kutakodásomat a férfi.
- Ó. - néztem kellemetlenül. Igazából nem vagyok hozzászokva a váratlan vendégekhez.
- Ivan Hassan vagyok és ő itt a menyasszonyom, Clyde Dawn. - mutatta be magukat aztán kezet fogtunk.
- Most már emlékszem, ön Alfred Hassan. - csapott meg a kiábrándulás szele. Nem értem miből gondolta, hogy Alfred jó barátom, hiszen rühelltem a csávót. Mindig többet akart a kelleténél. Remélem ebben nem ütöttek egymásra - foglaljanak helyet. - mutattam a kanapéra, én pedig leültem a vele szemben elhelyezkedő székre.
- Szóval mikorra tervezik az esküvőt? - kérdeztem mosolyogva, hiszen jó benyomást kell keltenem, összebarátkozni velük, hogy mindnél többet megtudjak, így a végeredmény is személyre szabottabb lesz.
- Valamikor Augusztus végére, remélem az nincs túl hamar. - vigyorgott a menyasszony, mire nagyot nyeltem. Augusztus végéig körülbelül másfél hónap maradt. Hát ez elég gyors menet lesz.
- Esetleg egy kicsit később nem lenne jó? - kérdeztem kellemetlenül, hiszen már borzasztóan zavart, hogy Ivan folyton rajtam tartja a szemét. Őszintén bevallom, hogy nagyon sok férfi megtetszett már nekem a munkám során, de neki van valami borzasztóan dögös kisugárzása ami egyszerűen ellenállhatatlan. Nem tehetek róla, ilyen vagyok.

Előszó

 Egy tanyán nem mindig leányálom az élet. Legalábbis Agatha Allen szerint. A 25 éves esküvőszervező lány nem panaszkodhat, igazán jól keres. Mindenki elégedett a munkájával. Minő meglepetés, hogy főhősünk találkozik egy jóvágású 32 éves férfivel, akivel igazán összhangban vannak. Ki gondolta volna? Viszont akad egy probléma. A férfi azért kereste fel Agatha-t, hogy szervezzen meg egy esküvőt. Ő a vőlegény.